Kereső

Back
2013-07-08

Extrém Enduro beszámoló!

 

Az extrém kupasorozat első állomása a Veszprém mellet lévő Ajkarendek volt.

A versenyt megelőző napon, szombaton, ugyanezen a helyszínen Endurocross, és Triál futamokat láthattak az érdeklődők. Vasárnap viszont már csak az extrém akadályoké volt a főszerep. Az épített részben találhattunk jócskán traktorgumikat, különböző méretű farönköket, betonpóznákat, és persze a sziklák sem hiányozhattak a pálya nyomvonalából.

 

 

A verseny a teremcrossból már jól ismert szabályok szerint zajlott, elő, közép, és remény futamokat láthattunk, majd végül a döntőt. Szatyina Gábor és a Gas Gas team számára jól sikerült a megmérettetés, az első futam elején Gábor a második helyen motorozott majd az élen álló Grillmayer bukott, így Szatyina került az élre. Ezt tartotta is pár körön keresztül, de sajnos Ő is hibázott így visszaesett a második helyre és innen már nem tudott javítani, így Grillmayer futott be elsőnek. A döntőben Szatyina végig a második helyen motorozott. Így a verseny végeredménye a következőképpen alakult:

1. Grillmayer Gábor
2. Szatyina Gábor
3. Nagy Péter


Szatyina Gábor így nyilatkozott a versenyt követően:

„Az elődöntőben kaptam lehetőséget a győzelemre, mert Grillmayer eldőlt az egyik sziklás szakaszon, de sajnos nem bírtam kondival, így én is hibáztam. Ekkor Grillmayer visszaelőzött és innen már nem tudtam fordítani. A verseny nagyon tetszett, a Gas Gas EC 300 motorommal könnyedén haladtam át az akadályokon. Az extrém enduroban szeretnék még sokat fejlődni, ezért triál edzéseket fogok beiktatni, mert teljes mértékben erre épül ez a versenysorozat. Élveztem az extrém kupa első fordulóját, úgyhogy biztosan ott leszek Piliscséven és Bordányban is. Köszönöm a segítséget a Gerecse Motornak, a Gas Gas motorok magyarországi importőrének, az S3 nak, a Raptor Titaniumnak és az IPONE Magyarországnak! Gratulálok Grillmayer Gábornak és a többi versenyzőnek, valamint a jól szervezett rendezvényhez Markó Pistiéknek, köszönjük!”

 

 


Az Extrém Enduro hazánkban egy teljesen új kupasorozat, de minden bizonnyal van létjogosultsága, hiszen a verseny egy kisebb területen zajlik, ami azért jó, mert a néző mindent lát és itt bőven van mit látni és van min izgulni. Motoros szemmel a pálya igen kombinált, technikás, folyamatos koncentrációt igényel és igen nagy kondit, hiszen egymást érik az extrém akadályok és bizony hosszú egyeneseket még csak nyomokban sem tartalmaz a pálya, ahol fújhatnának egyet. A MAMS vezetésének eltökélt szándéka, hogy meghonosítsa Magyarországon az Extrém endurozást és újra felélessze a triál sportágat. Az idei évtől az endurocross futamok is tartalmaznak extrém pályarészt, mely egy nagyon jó kezdeményezés, mert látványos és sok embert vonz.

 

Farkas Attila (Triál - Gas Gas), a First Section Trial Team vezetője szórakoztatta a közönséget!

 

Az első egy-két évben az extrém enduro futamokkal párhuzamosan ugyanazon a helyszínen rendezik meg a triál versenyeket majd miután újra talpra állt ez az igen látványos sportág onnantól saját, önálló Magyar bajnoksággal fog bekerülni a verseny naptárba.


Egy igen látványos és izgalmas versenyen vehettünk részt a hétvégén, aki esetleg lemaradt róla, annak sem kell bánkódnia, hiszen ott lehet a következőn július 14-én Piliscséven,  valamint augusztus 11-én Bordányban. Mindkét helyen egy azon napon két szakág versenye kap helyet, a triál és az enduro.

 

 

Az extrém kupasorozat következő két állomásán is jelen lesz a Gas Gas és a verseny ideje alatt mindenkit várnak, aki szeretne közelebbről is megismerkedni a Gas Gas professzionális enduro és triál motorjaival, a gépeket nem csak szemlélhetik, hanem ki is próbálhatják a motorosok.  Bővebben a tesztnapokról…

 

A képeket köszönjük Kekefoto.hu-nak!