Kereső

Back
2013-08-12

ADAM RAGA ÉS JORGE CASALES MÁSODIK HELYEZÉST ÉRT EL NAGY-BRITANNIÁBAN

A Junior kategóriában Jorge Casales is a második helyen végzett, ami még közelebb vitte őt a bajnoki cím megszerzéséhez. Nem érte el kitűzött célját a Gas Gas versenyző Adam Raga az idei világbajnoki versenysorozat utolsó előtti fordulójaként, Nagy-Britanniában megrendezett kétnapos megmérettetés második napján. Habár Penrith-ben nem ünnepelhettünk újra Adam Raga győzelmét, a tegnapi harmadik pozíció után ez a mai második hely jó eredménynek tekinthető.

 

Az éjszaka folyamán és a vasárnap reggel Penrith-ben leesett eső jócskán átalakította a nagy-britanniai versenypályát – a zónák a tegnapi állapothoz képest sokkal technikásabbá váltak, mivel a sár megnehezítette a motorkerékpárokkal való mozgást.

 

Adam Raga a verseny kezdetén pontjai kiegyenlítésére törekedett a bajnoki címért való versengésben résztevő fő riválisával szemben, győzelmi esélyei azonban hamar szertefoszlottak. Néhány hibázás oda vezetett, hogy a második helyért kellett harcolnia más versenyzőkkel. Az első kör végére Raga a negyedik helyen állt, és miután újra a vezetésre tudott összpontosítani, igyekezett jobb pontozással zárni a második kört, amelyben átmenetileg a harmadik pozíciót szerezte meg. A verseny harmadik köre bizonyult a versenyző legjobb körének a Gas Gas TXT Pro 300 Factory Replica kormányánál, és végül ez biztosította számára a második helyet.

 

A bajnoki tabella élén nőttek a különbségek, Bou előnye 10 pontra duzzadt Adam Ragával szemben. A Gas Gas versenyzője ennek ellenére nem hagy veszni semmit – a franciaországi utolsó fordulón azért fog küzdeni, hogy ezt a különbséget lefaragja.

 

Ami a Gas Gas többi versenyzőjét illeti, kiemelendő Loris Gubian hatodik helyezése, amely számára az idény legjobb eredményét jelenti. A francia, aki sérülés miatt nem tudott részt venni a világbajnokság első fordulóján, abban bízik, hogy a szülőhazájában megrendezésre kerülő utolsó fordulón is brillírozni fog majd. A brit Michael Brown az előző naphoz képest javított, és a kilencedik helyen zárt; míg az olasz Matteo Grattarola – csakúgy, mint a spanyol Pere Borrellas – nem találta kedvére valónak a sárban való versenyzést.

 

Junior kategória: Jorge Casales egyre közelebb a bajnoki címhez

 

A Gas Gas Bajnokok Iskolájának galiciai versenyzője számára nehezebb volt ez a mai nap, mint a tegnapi. Casales nem tudott újabb győzelmet elérni, de a második helyet sikerült megszereznie. Egyetlen fordulóval a világbajnoki sorozat befejezése előtt a Junior kategória élén álló Jorge Casalest 13 pont választja el a jelenlegi második helyezettől. A négyszeres győztes és háromszor második helyezett Casales kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott ebben az idényben, ami jelenthet számára némi előnyt az utolsó megmérettetésen. A szintén Gas Gas versenyző Francesc Moret a negyedik pozícióban zárt, pontegyenlőséggel a harmadik helyezettel, és az összesítésben is a bajnoki tabella negyedik helyét foglalja el, egy ponttal lemaradva a harmadik helyre sorolt versenyző mögött.

 

A Triál Világbajnokság következő és egyben utolsó idei megmérettetése augusztus 31-én és szeptember 1-jén kerül megrendezésre, helyszíne Isola 2000 (Franciaország).

 

Adam Raga

„A mérleg elég jó, de ez a verseny bonyolultabb volt, mint vártam. Akadt néhány zóna, amelyet nehezen tudtam jól csinálni, és a könnyebbekben is vétettem hibákat, mint amikor elszakítottam egy szalagot egy olyan zónában, amelyen jól át kellett volna tudnom menni. Ezekben a könnyebb zónákban úszott el a győzelem. Később aztán sikerült feljönnöm, és az utolsó zónákban már meg is lett ennek az eredménye, annak ellenére, hogy a harmadik kör nyolcadik zónájában volt egy kemény bukásom, ahol elég rendesen beütöttem a jobb lábamat. Nagyon oda kellett figyelnem ahhoz, hogy megszerezzem a második helyet, az első helyet pedig nagyon nehéz lett volna elérni. Nincs más hátra, a végéig küzdeni kell az utolsó versenyen. 10 pont van köztem és Toni [Bou] között, de 40 van még játékban. Bármi lehetséges. Franciaországban nagyszerű lenne két győzelmet szerezni, de ha nem ez történik, akkor is nagyon pozitívra kell értékelni az egész idényt.”

 

Jorge Casales

„Azt hiszem, hogy jó első kört mentem, de a másodikban követtem el hibákat. Pol jobb volt nálam, és nyert, erről nem lehet mást mondani. Első vagyok az összesítésben, és már csak egy forduló van hátra a bajnokságból, úgyhogy a maximumot kell kihoznom magamból. Bármi megtörténhet, a végéig nagyon oda kell figyelnem. Nem megyek vakációra, mert a következő hétvégén Arinsalban versenyzek, ami azt hiszem, remek felkészülés lesz a világbajnokság utolsó versenyére.”