Kereső

Back
2013-09-11

JORDI VILADOMS ÉS A GAS GAS GYŐZELME A SERRES-RALLY-N

Augusztus 26. és 31. között került megrendezésre a Serres-rally, amelynek helyszíne a Görögország északi részén található Serres városának környéke volt. Az európai tereprally bajnokság (European Cross Country Rally Raid) és a Rally Pro versenysorozat (Rally Pro Series) második fordulójának számító megmérettetésen Jordi Viladoms szerezte meg a végső győzelmet.

A verseny ritmusát az elejétől kezdve a Gas Gas hivatalos versenyzője szabta meg, aki megnyerte a bevezető-, illetve az első szakaszt, majd ezután ezt az előnyt osztotta be fő riválisaival szemben, akik közül néhányan a Dakar-rallyn is ellenfelei.

A verseny nehezebb volt, mint azt a mezőny várta, mivel útvonalai komoly vezetési és navigációs készségeket követeltek meg. A résztvevőknek mindegyik napon több mint hat órájába telt a teljes útvonal befejezése. Kétségkívül kitűnő felkészülés volt ez a tereprali-szezonra, amelynek csúcspontja a Gas Gas versenyzője számára a Dakar-rally lesz. Mielőtt még a világ legkeményebb megmérettetésén részt venne, Viladoms más versenyeken is rajthoz áll majd, ideértve a spanyol tereprally bajnokság első fordulóját és a Merzouga-rallyt.
 

 

Jordi Viladoms
„Mind a bevezető szakasz, mind pedig az első nap nagyon jól sikerült, és jelentős előnyt építettem fel, ami tökéletesnek bizonyult a további szakaszokra. A második napon volt egy kisebb bukásom, üzemanyag nélkül maradtam és időt veszítettem –  de szerencsére nem sokat. A negyedik napon tudtam újra nyerni, aztán annak tudatában, hogy mennyi előnyöm van az összesítésben, az utolsó napon nyugodtabban mentem, arra törekedtem, hogy ne hibázzak, és sikerült a győzelem. A verseny számomra meglepetés volt, mert azt gondoltam, hogy könnyű lesz, egy jó kis edzés, aztán rájöttem, hogy ez egy nagyon kemény rali, rendkívül kimerítő speciál szakaszokkal. Technikai és navigációs szempontból is ez volt a szezon legösszetettebb versenye. Úgyhogy nagyon elégedett vagyok ezzel a győzelemmel. Jól éreztem magam a motoron, már számos verseny és sok kilométer van a hátam mögött a Gas Gas kormányánál, és remekül érzem magam. Jó tapasztalatokat szereztem, és ez jól jön majd a Dakarra való felkészüléshez. Nagyszerű, hogy ilyen sok edzésórát sikerült összegyűjteni.”


 

 

VÉGEREDMÉNY

1. Jordi Viladoms (Gas Gas), 20:48’05
2. Frans Verhoeven, at 11’22

3. Henk Knuiman, at 40’05

4. Andrea Cosentino, at 42’04

5. Pedro Bianchi Prata, at 1:19’03