Kereső

Back
2013-09-11

JUNIOR TRIÁL VILÁGBAJNOKI CÍMET SZERZETT JORGE CASALES, A GAS GAS VERSENYZŐJE FRANCIAORSZÁGBAN

Adam Raga egymást követő hetedik alkalommal zárta a második helyen a Triál Világbajnokságot. A Gas Gas versenyzője nagyszerű szezont teljesített – a versenysorozat utolsó fordulójáig életben tartotta esélyeit arra, hogy megszerezze harmadik világbajnoki címét.

 

A Gas Gas Bajnokok Iskolája csapatának fiatal versenyzője, Jorge Casales  elnyerte a világbajnoki címet a Junior kategóriában a Triál Világbajnokság utolsó fordulóján, amely a franciaországi  Isola 2000-ben került megrendezésre. Jorge Casales a bajnokság egésze során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, négy versenyt nyert, öt alkalommal végzett a második helyen, egy harmadik, illetve egy negyedik helyezése volt, és végül nyolc ponttal előzte meg fő riválisát.


Az előző szezonban elért ötödik hely után ez a galiciai Gas Gas versenyző első világbajnoki címe – a 125 cm3-es kategóriában 2010-ben lett Európa-bajnok.

Ugyanebben a kategóriában a szintén Gas Gas motorkerékpárral versenyző Francesc Moret – bár az utolsó versenyen ötödikként végzett – végül a harmadik helyen zárta a bajnokságot.

Raga világbajnoki második helyezett

Adam Raga az Isola 2000 Triál megmérettetés utolsó zónájáig küzdött azért, hogy elérje elsődleges célját, és harcban maradjon a világbajnoki címért. Ezt sikerült is teljesítenie. Az utolsó pillanatig megvolt rá az esély, hogy a Gas Gas versenyzője triál világbajnok legyen. Az ulldeconai versenyző az utolsó versenynapot erős kezdéssel indította, amelyhez motivációt nyújtott az a tény, hogy az előző napon nyerni tudott. Az első körben jó pontszámmal tartotta meg esélyeit, majd miután az első két kör eredményeit nézve a legjobbnak bizonyult, a verseny várható győzteseként futott neki az utolsó körnek. Az eső azonban közeledett, és látva, hogy ez megvariálhatja az egyes zónák tulajdonságait, a mezőny igyekezett minél előbb befejezni a versenyt. Ez oda vezetett, hogy Adam elkövetett néhány hibát, ami végül az összesítésben visszavetette őt a harmadik helyre.
 Adam Raga sorozatban a hetedik alkalommal szerezte meg a második helyet, miután 2005-ben és 2006-ben el
nyerte a világbajnoki címet.

Szép eredményekkel zárta a világbajnokságot a Gas Gas többi hivatalos versenyzője. Michael Brown a hetedik helyen végzett, ami májusi sérülése óta a brit versenyző legjobb eredménye; a francia Loris Gubian pedig nyolcadik lett, egy ponttal lemaradva. Az olasz Matteo Grattarola a tizedik helyet szerezte meg a versenyen, de megtartotta hetedik helyét a világbajnoki tabellán. Pere Borrellas tizenharmadik lett, és ugyanebben a pozícióban zárta a világbajnokságot is.

 


Adam Raga:
„Nem kell elkeseredni, amiért elveszítettem a címet – éppen ellenkezőleg, pozitívan kell nézni a dolgokat, és arra kell gondolni, hogy mi  mindent értünk el ebben a szezonban: az utolsó zónáig megvolt az esélyünk arra, hogy megszerezzük a címet. Mielőtt Franciaországba jöttünk, nehéz helyzetben voltunk. A tegnapi nap szenzációsan sikerült, és teljesítettünk egy célt. Ma, a végén, nem tudtuk ezt megismételni, elkövettem két fiaskót az utolsó körben amiatt, hogy túl gyorsan mentem, mert azt hittük, hogy elkap minket az eső. Mint mondtam, az volt idén a legnagyszerűbb, hogy minden remekül ment: jól sikerültek az fedettpályás versenyek, majdnem megnyertem az utolsó versenyt, fizikailag nagyon jó formában voltam, és az első perctől kezdve készen álltam a harcra. 2001 óta tudok nyerni világversenyeken – ez azt jelenti, hogy több, mint 10 éve magas szinten vagyok, mint sportoló: a munka, a küzdelem, a felkészülések a csapattal... néha jobban mennek a dolgok, néha kevésbé – de ott lenni, és végig esélyesnek lenni a világbajnoki címre, ez nagyon fontos. Nagyon elégedettek vagyunk, és köszönettel tartozom az egész csapatnak a támogatásért, amit adtak nekem. A Gas Gas csapat végig a 100%-nál is többet nyújtott nekem, hihetetlen motiváltsággal és kedvvel, amit nagyra értékelek.”


Jorge Casales:

„Nagyon-nagyon boldog vagyok. Ez volt az első teljes világbajnoki idényem, ahol minden versenyen részt vettem, és az eddigi legtöbb tapasztalatot kétség kívül itt gyűjtöttem. A cím megszerzése számomra egy valóra vált álom, és köszönetet szeretnék mondani a csapatomnak, a szerelőmnek, a segítőmnek, mindenkinek, aki támogatott engem idén. Nagy boldogság ekkora sikert elérni. Bár favoritként kezdtem ezt a szezont, tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, mert nem tudtam, hogyan fognak majd menni a dolgok, amikor elhagytam Galiciát és Katalóniába mentem. Találtam egy nagyszerű segítőt, jól sikerült a kezdés Japánban, és ettől megjött a kedvünk. Kemény edzések és áldozatos munka után elég jó előnnyel érkeztünk meg az utolsó versenyre ahhoz, hogy probléma nélkül megszerezzünk a címet. Nagyon köszönöm mindenkinek."

 

EREDMÉNYEK 2.Nap

World Pro
1. Toni Bou, 22 points
2. Albert Cabestany, 27 points
3. Adam Raga (Gas Gas), 28 points
5. Jeroni Fajardo, 36 points
5. James Dabill, 37 points
7. Michael Brown (Gas Gas), 66 points
8. Loris Gubian (Gas Gas), 67 points
10. Matteo Grattarola (Gas Gas), 89 points
13. Pere Borrellas (Gas Gas), 146 points


Junior
1. Pol Tarrés, 24
2. Jorge Casales (Gas Gas), 25 points
3. Cédric Tempier, 30 points
4. Maxime Warenghien, 31 points
5. Francesc Moret (Gas Gas), 32 points
9. Steven Coquelin (Gas Gas), 49 points
15. Franz Kadlec (Gas Gas), 67 points
16. Kyle Middleton (Gas Gas), 73 points


VÉGEREDMÉNY World Championship

World Pro
1. Toni Bou, 238 points
2. Adam Raga (Gas Gas), 228 points
3. Jeroni Fajardo, 171 points
4. Albert Cabestany, 170 points
5. Takahisa Fujinami, 169 points
7. Matteo Grattarola (Gas Gas), 88 points
8. Loris Gubian (Gas Gas), 85 points
11. Michael Brown (Gas Gas), 63 points
13. Pere Borrellas (Gas Gas), 29 points


Junior
1. Jorge Casales (Gas Gas), 193 points
2. Pol Tarrés, 185 points
3. Francesc Moret (Gas Gas), 150 points
4. Jack Sheppard, 146 points