Kereső

Back
2013-10-03

DUPLA GAS GAS GYŐZELEM A SPANYOL RALLY RAID BAJNOKSÁG NYITÓVERSENYÉN

A Gas Gas Raids csapat kiváló eredményt ért el a spanyol tereprally bajnokság nyitóversenyén: Jordi Viladoms megszerezte a győzelmet, Gerard Farrés pedig a második helyen végzett.

Nem is kezdődhetett volna jobban az új Spanyol Rally Raid Bajnokság a Gas Gas versenyzői számára. Az országban újdonságnak számító, új formátumú versenysorozat első fordulóján Jordi Viladoms és Gerard Farrés állt rajthoz. A Teruel városához közeli Masía Pelardán jó néhány spanyol tereprali-versenyző gyűlt össze azért, hogy részt vegyen ezen az első megmérettetésen, amely mindenki körében jó fogadtatásnak örvendett. Szombaton sor került egy rövidebb prológra, amely eldöntötte a következő nap rajtsorrendjét, és amelyen Gerard Farrés az összes résztvevőt legyőzte. Farrés, aki egy edzés közben elszenvedett komoly kerékpárbaleset után tért vissza a versenyzéshez, a legjobb idővel zárta ezt az első tesztet, bizonyítva felépülését, és azt, hogy kész szembenézni a jövőbeli kihívásokkal Gas Gas motorkerékpárjának kormányánál. Jordi Viladoms negyedik lett.

Vasárnap zajlott a verseny fő része, amelynek során az itiner instrukcióit követve egy nagyjából 300 kilométer hosszú útvonalat kellett a résztvevőknek Teruel környékén teljesíteni. Ugyancsak helyet kapott itt egy 48 kilométeres speciál szakasz, amely mindent eldöntőnek bizonyult a verseny szempontjából. Ennek során Jordi Viladoms bizonyult a leggyorsabbnak – nemcsak Gas Gas EC 450 F 'Baya' motorkerékpárjának vezetésében, hanem az itiner értelmezésének tekintetében is. Gerard Farrés másodikként végzett, bebiztosítva ezzel a gironai márka első dupla győzelmét a bajnokságban.

A Gas Gas bebizonyította, hogy versenyzői és motorkerékpárjai is versenyképesek ebben a szakágban. Nem szabad elfelejteni, hogy a legutóbbi Baja Aragón megmérettetésen Marc Guasch és Jordi Viladoms végzett a második és a harmadik helyen.

A Spanyol Rally Raid Bajnokság második fordulója november 10-én kerül megrendezésre a Murcia tartománybeli Lorcában.

JORDI VILADOMS
„Örülök, hogy sikerült megszereznem a győzelmet egy efféle új versenysorozatban. Kétség kívül fontos, hogy legyen egy olyan spanyol bajnokság, amelyben itinert kell használni, mert ez remek felkészülés a Dakarra; hiszen ha eddig valami hasonlót szerettünk volna, akkor Olaszországba kellett mennünk versenyezni. A bevezető szakaszban a negyedik voltam, ami miatt nem engedhettem meg magamnak, hogy navigációs hibákat vétsek a 48 kilométeres speciál szakaszon. A részvétel ezeken a versenyeken a Gas Gas csapattal segíti a fejlődésemet, megismertet mindennel – a motorkerékpárral, a csapattal –, és támogat abban, hogy jó formába kerüljek a Dakarra.”


GERARD FARRÉS
„A sok sérülésem után és amiatt, hogy új motorkerékpárral indultam, nem vártam ilyen eredményt, és az, hogy én voltam az élen, tovább nehezítette a dolgom. A verseny önbizalmat adott a Dakarra való felkészülésem folytatásához. Külön ki kell emelnem a kötődésemet a motorkerékpárhoz, amelynek nyergében azonnal kényelmesen éreztem magam, és ez még inkább bátorít engem arra, hogy folytassam a kemény munkát a Dakar projektünk sikere érdekében.”