Kereső

Back
2013-11-04

GAS GAS SIKERT HOZOTT A HATNAPOS ENDURO

Kitűnő mérleggel zárult a Gas Gas márka szempontjából a héten lezajlott szardíniai Nemzetközi Hatnapos Enduro (International Six Days Enduro) megmérettetés. Egyik versenyzőjük abszolút győzelme mellett a Junior és a Női kategória dobogójára is sikerült Gas Gas színeiben induló résztvevőt állítani.


Egy heti kemény versenyzést követően jó eredményekkel zárta a spanyol Gas Gas márka a legendás Hatnapos Enduro (ISDE International Six Days Enduro) megmérettetést, amely Szardínia szigetén került megrendezésre. A márka hivatalos versenyzője, Rodrig Thain aktívan hozzájárult a francia csapat győzelméhez a legfelső kategóriában (Trophy), ahol az első naptól kezdve az összes többi csapat teljesítményét felülmúlva végül az Egyesült Államok és Olaszország csapatát megelőzve állhatott dobogóra.

 


A Junior kategóriában egy másik Gas Gas versenyző, a Gas Gas Bajnokok Iskolájának kiemelkedő egyénisége, a brit Danny McCanney szerzett dobogós helyezést, harmadikként a francia és a olasz csapat mögött. McCanney nagyszerű ritmusban haladt Gas Gas EC300 Factory Replica motorkerékpárjával, és végig sikerült az elsők között végeznie kategóriájában. A gironai iskola többi tagja, a chilei Esteban Lanz és Diego Rojas teljesítménye Chile számára hozott mérföldkőnek számító eredményt: az ország eddigi legjobb helyezését jelentő hetedik pozícióban zárták a hatnapos versenyt.
A női kategóriában a szintén a Gas Gas színeiben versenyző svéd Jessica Jonsson és Sanna Bergman szerezte meg sikerrel a második helyet. Emellett a csapat vezéregyénisége, Jonsson neve mellé került az összes versenynap legjobb ideje a női versenyzők között.


Pozitív mérleg
A Gas Gas számára kemény volt a verseny hat napja, és a Gas Gas Factory Pons Team fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy a márka összes motorkerékpárja célba érjen a legendás eseményen. Az önmagában is kimerítő erőpróbához kíméletlen időjárási feltételek – napsütés és meleg – csatlakoztak, amelynek eredményeképpen a pálya a megmérettetés számos speciál szakaszán rendkívül poros volt, így kemény munkát jelentett a megbízható Gas Gas motorok maximális teljesítményének megkeresése. Oriol Pons, a Gas Gas Factory Pons Team hivatalos csapatfőnöke így nyilatkozott: "Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Nem csak azért, mert több versenyzőnk is dobogón végzett, hanem azért is, mert mindegyik Gas Gas műszaki hiba nélkül ért célba. Ez azt jelenti, hogy a Gas Gas megbízhatóságát egy olyan különleges és nehéz verseny is bizonyította, mint a Hatnapos Enduro".


A Gas Gas Factory Pons Team hivatalos csapatának következő megmérettetésére a Spanyol Enduro Bajnokság utolsó fordulójának alkalmával kerül sor, amelynek helyszíne Valls de Torroella lesz november 2-3-án.