Kereső

Back
2014-02-20

GYŐZELEMMEL MUTATKOZOTT BE ORIOL MENA A GAS GAS SZÍNEIBEN

Nem is sikerülhetett volna jobban Oriol Mena első hivatalos versenye a Gas Gas-nál. Nemcsak a kvalifikációs kört nyerte meg, de az ENDU-ROC fő versenynapján is győzedelmeskedett. A szombati második helyezett, szintén Gas Gas versenyző Gerard Farrés és Dani Clos csakugyan jó teljesítményt nyújtott.

A Gas Gas Factory Pons Team új versenyzője, Oriol Mena szép sikert ért el az ENDU-ROC megmérettetésen, a spanyol enduro sport szezonzáró eseményén, amely ma került megrendezésre a Súria város közelében fekvő Les Comes területén.

A talaj jó állapotban volt, bár a vasárnapi versenynapot megelőző éjszakai fagy a felszínen egy vékony, csúszós réteget hagyott maga után, ami miatt a versenyzőknek óvatosan kellett manőverezni. A 40 kilométert és két kört magába foglaló útvonalnak különféle szakaszai voltak: motocross pálya, erdei út, triál és nyílt terep.

A szombat délutánra szervezett Superpole során – amely eldöntötte a vasárnapi fő verseny indulási sorrendjét – Oriol Mena bizonyult a legjobbnak, aki végre azt a Gas Gas EC 250 F motorkerékpárt vezethette, amellyel a 2014-es szezonban is versenyezni fog.

 



A rajtot követően Mena haladt az élen, és annyi előnyt épített fel a második helyen álló riválisával szemben, hogy az időkülönbséget túlzott kockázatotvállalás nélkül fenn tudta tartani, így az nem veszélyeztette a végső győzelmet. Ez Oriol első hivatalos győzelme új csapatával, a Gas Gas Factory Pons Team tagjaként, amellyel a következő szezonban versenyezni fog. Már másodszor tudott nyerni azonban egy Gas Gas motorkerékpárral, hiszen néhány nappal korábban részt vett a katalán enduro bajnokság egy versenyén, amelyen szintén győzedelmeskedett.

A Gas Gas másik hivatalos versenyzője, Gerard Farrés a szombati Superpole második helyét szerezte meg, de úgy döntött, hogy a vasárnapi napon nem kockáztat egy esetleges sérülést a következő versenye, a Dakar-rally előtt. A manlleu-i pilóta az autóversenyző Dani Clos kíséreteként volt jelen a versenyen.

Clos, aki ötödikként végzett az E1 kategóriában, örömét fejezte ki amiatt, hogy egyik legnagyobb szenvedélyének, a kétkerekűeknek hódolhatott – bár a verseny után a karjaiban jelentkező fájdalmat nem tudta elkerülni.

Oriol Mena:

”A rajt után elöl tudtam maradni, és egész délelőtt jó ritmusban haladtam. Sikerült megtartani a távolságot a közvetlen riválisaim előtt, és miután befejeztem az első kört, szóltak, hogy kétperces előnyöm van az üldözőimhez képest. Azután már nyugodtabb vezetésre törekedtem. A Gas Gas EC 250 F tekintetében semmi problémám nem volt, nagyon jól teljesített. Rendkívül motivált vagyok, és most, hogy ilyen jól sikerült a kezdés, egy kicsivel még keményebben próbálunk majd dolgozni azért, hogy megvessük a lábunkat az E1 kategória élén. Úgy gondolom, hogy jó eredményeket érhetünk el a következő szezonban. Elégedett vagyok.„