Kereső

Back
2018-03-13

X-TRIAL 2018 – MÁSODIK VERSENY – MONTPELLIERBEN

A GasGas Trial Factory Team versenyzői nem tudták megismételni a nagyszerű teljesítményt a bajnokság nyitókörében, így nem jutottak fel a franciaországi dobogóra.

A 2018-as X-Trial Word Championship folytatódik Montpellierben, azok után, hogy Jaime Busto és Jeroni Fajardo kiválóan versenyzett, több mint egy hónappal ezelőtt Vendée-ben, ahol második és negyedik helyezést értek el. A Torrot GasGas Trial Factory csapat versenyzői nem tudtak bejutni a döntőbe a Sud de France Arena-ban, ahol Jeroni Fajardo hatodik helyen végzett és Jaime Busto pedig kilencedikként.

A 3. zónában történt esés miatt motorkerékpár cserére kényszerült a baszk versenyző már az első forduló felénél. Ennek köszönhetően Busto két plusz hibát követett el az utolsó két zónában, ami megakadályozta abban, hogy az elődöntőbe kerüljön. A csapattársának, Jeroni Fajardonak több szerencséje volt ebben a kvalifikációs fordulóban. A gironai versenyző harmadik helyezést ért el ebben a körben, mindössze 6 ponttal a kártyáján. De a szerencse sajnos forgandó, így Fajardo a verseny végén, a hatodik helyen végzett.

Jaime Busto és Jeroni Fajardo az X-Trial World Championship negyedik és ötödik helyét foglalják jelenleg. Jövő pénteken, 19-én, a harmadik alkalommal tartják meg a rendezvényt a franciaországi Toulouse városában.

 

JAIME BUSTO:


Ez a második világbajnoki futam egy kisebb katasztrófa volt számomra. Nagyon motivált voltam, de a 3. szekcióban egy kicsit megijedtem. A motorom leesett a talajra és a kormány elmozdult, ezért gyorsan át kellett váltanom a második motorkerékpárra. Elvesztettem a hidegvéremet, és ennek következtében két hibát is vétettem az utolsó szekciókban, így nem tudtam átjutni a következő körbe. Sajnálatos esemény volt, de a következő napokban keményen kell összpontosítanunk az edzésekre, hogy a következő versenyen Toulouse-ban a legjobb teljesítményünket tudjuk nyújtani.”

JERONI FAJARDO:


Az igazság az, hogy kissé csalódott vagyok a Montpellierben elért eredmény miatt. Az első forduló nagyon jól ment, és a legjobb eredménnyel tudtunk kvalifikálni a második fordulóba. Az elődöntőben nagyon jól mentünk, amíg el nem követtem egy hibát az ötödik szekcióban, és utána már csak rosszabbul ment, végül a hatodik helyre volt elegendő. Mindez ellentmondó érzelmeket keltett bennünk, mert egyrészt jól mentünk, de másrészt nem tudtuk befejezni azt, amit elkezdtünk, amikor nagyon számított volna. Ennek ellenére elégedett vagyok a csapat munkájával. Itt az ideje, hogy felkészüljünk a toulouse-i eseményre, a jövő hétvégére.”