Kereső

Back
2018-05-25

EGY IGAZÁN POROS VERSENY EGY VERSENYZŐ SZEMSZÖGÉBŐL

Cered 2018.05.19. Szatyina Gabi beszámolója

 

Az endurocross sorozat harmadik megállója Cereden volt 2018. május 19-én, ahol kiváló szervezéssel, szuper pályán egy izgalmas verseny kerekedett. Kategória győzelem kipipálva. Abszolút versenyben pedig harmadik hely!

A 2 órás versenyt nehezítette – nem kicsit – a hatalmas por, ami a pályán volt. Egy jól sikerült rajttal a 2. helyen mentem a második kör végéig Firtosvári Gábor mögött, aztán az egyik saras átjárónál elakadtam és visszaestem a 3. helyre, mert Holló Bence megelőzött. Az iszapos patak nem volt könnyű része a pályának, többeknek meggyűlt a baja vele, Firtosvári Gábornak is, aki szintén beragadt, így visszaszereztem a második helyemet a versenyben, Holló Bence mögött.

Pár körön keresztül tudtam tartani a pozíciómat, majd saját hibámból adódóan sikerült lerúgnom a légszűrő fedelét. A következő körben megláttam a pálya szélén, megálltam és visszaraktam a helyére a fedelet. Bár ennek ára volt, mert Firtosvári Gabi megelőzött. Próbáltam visszazárkózni, de ő olyan lendületet vett, hogy egészen az első helyig szárnyalt.

A pályának elég kanyargós nyomvonala volt, de a 2018-as GasGas EC új króm-molibdén vázának köszönhetően a motorom sokkal stabilabb és kezelhetőbb volt a kanyarokban. Így a harmadik verseny után sem tudok csalódni a motorom megbízhatóságában. Köszönet a Gerecse Motornak és a GasGas Hungarynak a rengeteg segítségért!

Végeredmény:

1. Firtosvári Gábor

2. Holló Bence

3. Szatyina Gábor

További eredmények a chronomoto.hu oldalon.