Kereső

Back
2013-01-29

Laia Sanz és a Gas Gas Dakar Team zsinórban harmadszor női győztes

A márka mindhárom résztvevője célba ért a Dakar-ralin, és remekül sikerült a Gas Gas EC450 Raid bemutatkozása.

Az utolsó 126 kilométeres szakasz befejezésével és Chile fővárosába való megérkezésével újra megtörtént: Laia Sanz (92. helyezés) a harmadik egymást követő alkalommal célba ért a Dakar-ralin, és lett ezzel a női kategória győztese, mint az egyetlen nő a mezőnyben, aki teljesítette a versenyt.

 

Laia diadala a teljes Gas Gas Dakar Team sikere is, hiszen a Gas Gas EC 450 Raid motorkerékpárral versenyző mindhárom résztvevő teljesítette a világ legkeményebb megmérettetését. Marc Guasch, aki tavaly egy súlyos baleset miatt a verseny feladására kényszerült, és Miguel Puertas, aki első alkalommal az egyik hivatalos csapat kísérőjeként mutatkozott be, a salti (Salt, Girona) gyárban készített modell számára tökéletes bemutatkozást nyújtott.

 

Laia Sanz a Gas Gas-szal az elmúlt négy hónapban megnyerte tizenkettedik triál világbajnoki, valamint első enduro világbajnoki címét, és győzedelmeskedett a Dakaron a női kategóriában. A 2011-es első részvétele óta a legkeményebb Dakar-ralin a többszörös bajnok bizonyította kitartását, tehetségét, és azt a fajta mentalitást, amely a győztesek sajátja. A Gas Gas versenyzője a pihenőnaphoz saját legjobb részeredményével (13.) ért el, és az összesítésben a 29. helyen állt, annak ellenére, hogy néhányszor elesett, és megsérült a kezén. A kilencedik etap közben aztán kísérőjének, Miguel Puertas-nak kellett több, mint 300 kilométeren keresztül vontatnia, és az emlékezetes és hősies kaland után hajnali 5-kor fejezték be a szakaszt. A motorcserét és a csupán másfél órás pihenést követően máris a következő, szintén véget nem érőnek tűnő 600 kilométeres szakasszal kellett szembenézniük. Laia és Miguel tökéletes párost alkottak, a Gas Gas csapat pedig kitartóan segítette a Dakar királynőjét abban, hogy eddigi három indulásából ezt a harmadikat is teljesítse, valamint Miguel-t (114.) abban, hogy zsinórban nyolcadik részvételét is sikeresen zárja.

 

Marc Guasch (27.) szintén elérte első számú kitűzött célját, amiért olyan keményen dolgozott egész évben: célba ért a Dakar-ralin. Marc a verseny elejétől kezdve védte motorja technikáját, emellett különféle beállításokat próbált ki, hogy tovább javítsa a Gas Gas EC 450 Raid teljesítményét. Következetességen és megbízhatóságon alapuló óvatos taktikájával a Gas Gas versenyző bekerült a legjobb harmincba, és a harmadik legjobb eredményt elért spanyol résztvevőként zárta a versenyt, amibe még az utolsó előtti szakaszban elszenvedett nagy bukás is belefért, ami egyébként meglehetősen rosszul érintette.

 

A közel 8500 kilométer teljesített Gas Gas csapat minden egyes tagja szenvedélyesen élte át ezt a különösen nehéz Dakar-ralit. A triálban és az enduroban szerzett győzelmek mellé a világ legkeményebb rally raid megmérettetésén aratott Gas Gas siker társul.

 


A 14. szakasz rangsora

1. Francisco "Chaleco" López       1h:42'37"
2. Ruben Faria                           +00'29"
3. Joan Barreda                         +00'37"
4. Helder Rodrigues                    +00'53"
5. Joan Pedrero                         +01'25"
...
29. MARC GUASCH                  +10'03"
56. LAIA SANZ                          +18'17"
80. MIGUEL PUERTAS             +22'32"


Összesített rangsor

1. Cyril Despres                       43h:24'22"                          
2. Ruben Faria                            +10'43"
3. Francisco "Chaleco" López       +18'48"
4. Ivan Jakes                                +23'54"            
5. Joan Pedrero                           +55'29"
...
27. MARC GUASCH                     +05h26'46"
93. LAIA SANZ                            +18h24'37"
114. MIGUEL PUERTAS              +28h14'31"