Kereső

Back
2013-01-29

A „Bajnokok Iskolája” a 2013-as Enduro Világbajnokságon

A Gas Gas filozófiájának továbbra is fontos részét képezi az ígéretes fiatalok „kitermelése” az offroad versenyzés minden szakága számára, és ehhez személyre szabott fizikai felkészítést, valamint műszaki és technikai képzést nyújt.

 

Balról jobbra: Óscar Bethancourt, Esteban Lanz, Santi Navarro (menedzser), Danny McCanney és Diego "Toro" Rojas.

 

Ezt a célt szem előtt tartva került kidolgozásra az enduro világbajnokságra és a spanyol bajnokságra a „Bajnokok Iskolája” program. A képzésről és profivá válásról szóló programhoz a katalán márka a több, mint 30 év tapasztalattal rendelkező Oriol Pons versenystruktúráját alkalmazza majd. Az új elképzelés szerint Sergi Durán a csapatfőnöki, Santi Navarro pedig a Gas Gas motorsport menedzseri pozícióját tölti majd be.

 

A „Bajonokok Iskolája” középpontjában a Man-szigeti versenyző, Danny McCanney áll majd, aki bemutatkozó évében harmadikként zárta az Enduro Junior versenysorozatot, és aki idén újra a Gas Gas színeiben vág neki a bajnokságnak, és célja nem lesz más, mint hogy meg is nyerje azt. Szintén ebben a kategóriában csatlakozik a csapathoz Diego “Toro” Rojas. A chilei versenyző egyike volt a 2012-es németországi International Six Days of Enduro (ISDE) nagy felfedezettjeinek, és országának egyik legismertebb offroad pilótája. McCanney és Rojas mind az enduro világbajnokságon, mind pedig a spanyol bajnokságon az EC 300 R-rel versenyez majd, miközben Arnau Solà, a Pons versenyzője szintén Gas Gas motorkerékpárral, az EC 250 F 4T-vel áll rajthoz.

 

A csapat tagja lesz még a szintén chilei, aranygyereknek aposztrofált 16 éves Esteban Lanz, aki az Enduro Youth (EY) versenyen a vadonatúj EC 125 R-rel mutathatja meg tudását, amelyet a Gas Gas ebben az évben dobott a piacra. Diego “Toro” Rojas és Esteban Lanz a spanyol bajnokság Junior 125 kategóriájának résztvevői lesznek, Chile első két olyan versenyzőjeként, akik a FIM Enduro Világbajnokság versenynaptárának minden állomásán rajthoz állnak majd. A guatemalai Óscar Bethancourt ezzel szemben elsősorban a nemzeti bajnokság indulói között lesz, de elképzelhető, hogy a világbajnokság valamelyik E2 versenyén is megmérettetheti majd magát egy EC 250 R kormányánál.

 

A 2013-as spanyol bajnokság, mint szériatartozék

 

A Gas Gas az “Enduro Kihívás” programmal készül a spanyol bajnokságra, amellyel a sport azon rajongóit szeretné megszólítani, akik 2013-ban Gas Gas enduro motorkerékpárt vásároltak, vagy fognak vásárolni. A márka hivatalos csapata részéről biztosított tanácsadáson és segítségnyújtáson kívül a Gas Gas üzemanyagot, vendéglátást kínál, valamint a márka hivatalos ruházatával és minden versenyen egy új szett Metzeler gumiabronccsal látja el a programban résztvevő új motorkerékpár-tulajdonosokat.