Kereső

Back
2013-02-14

McCanney harmadik az Eddy's Xtreme versenyen

A Gas Gas UK csapatának tagja, Danny McCanney ismét egy kiváló harmadik helyezést szerzett extrém enduroban, ezúttal a Brit Extrém Enduro Bajnokság első fordulóján, amelynek helyszíne a Bradford (Yorkshire) közelében fekvő Tong volt.

 

McCanney és 2013-as Gas Gas EC 300 Racing motorkerékpárja az Egyesült Királyság több remek extrém versenyzőjét utasította maga mögé, annak ellenére, hogy számára ez a megmérettetés is egy felkészülési gyakorlat volt az enduro világbajnokság idei versenyeire. A Tong Hall terepe megfelelően extrém feltételeket nyújtott, mivel a nemrégiben leesett hó gyors olvadásnak indult, és ettől az összes vízfolyás csordultig telt. A terepet jellemző agyagos talaj és a kiálló gyökerek is alattomosnak bizonyultak. Mindezek ellenére McCanney elmondása szerint jól kezelte a kihívásokat, és a kétórás versenyt frissen és fitten fejezte be.

 

A Gas Gas UK csapat másik tagja, és a triál ásza, Alexz Wigg végre jó versenyt futott egy extrém eseményen, és azzal, hogy McCanney mögött nyolc perccel, a negyedik helyen végzett, megmutatta, hogy igazából mire képes. Jack Lee, aki felépülőben van az utóbbi időben szerzett sérüléseiből, a tizenkettedik helyet szerezte meg. Juan Knight, az egykori brit enduro bajnok, aki már régóta visszavonult az aktív versenyzéstől, rendhagyó módon elindult a versenyen, és a 13. helyen végzett, annak ellenére, hogy az első körben egy ütközés következtében megsérült a térde.

 

Danny McCanney: “Még csak fáradtnak sem érzem magam a verseny után, fizikailag egyáltalán nem volt számomra megerőltető. Azért kemény verseny volt, hiszen elveszítettem a hátsó féket nem sokkal a rajt után. Csak első fékkel mentem lefelé a dombokon, ami nem okozott gondot egészen az utolsó fél óráig, amikorra elkoptattam az első fékbetéteket. Utána fék nélkül mentem tovább! Azt hiszem, sokkal jobban is tudtam volna menni, de nem tudtam tolni neki, mert volt néhány dolog, például a dupla ugratás a pálya elején, amit nem tudtam megcsinálni, mert nem tudtam volna utána megállni.”

 

“Mindezzel a tapasztalattal az extrém versenyzésben, most már nagyon magabiztosnak érzem magam az új EC 300-on, és ez nagyon jó érzés – a kemény munka sokat segített. Ha lesz az enduro világbajnokságon nedves futam, akkor mindez a tapasztalat nagy segítség lesz.”