Kereső

Back
2013-03-06

Adam Raga hajszálnyira a győzelemtől a triál bajnokság ibizai versenyén

 

Jó teljesítményt nyújtott Adam Raga a spanyol szabadtéri triál bajnokság első fordulóján, amely ezen a hétvégén került megrendezésre Ibizán. Második helyezésével az ulldeconai versenyző megmutatta, hogy remek formában van, hiszen csak öt büntetőpontot gyűjtött össze a két kör alatt. A szezonnyitó versenyt Raga és Bou nyíltsisakos küzdelme jellemezte, amelyből végül az utóbbi került ki győztesen, csupán két ponttal megelőzve a második helyezett Ragát. Már itt, a bajnokság első fordulóján is jól látható volt a különbség a két élen végzett versenyző és a többi résztvevő között. A Raga által kedvelt, komoly kihívást jelentő pálya első körét Bou 0 ponttal teljesítette, de a Gas Gas csapattag Raga is csak 2 pontot szedett össze. A második kör hasonlóan szoros küzdelmet hozott, a Raga által megszorongatott Bou a harmadik zónában kis híján alulmaradt versenyzőtársával szemben. A kör végére mindkét győzelmi aspiráns csak újabb 3-3 büntetőpontot gyűjtött, amelynek eredményeképpen jócskán megelőzték az őket követő Albert Cabestany-t (17 pont) és Jeroni Fajardót (18 pont) a 12 zónát magába foglaló, kimerítő versenyen.

 

A Bajnokok Iskolája programban résztvevő Jorge Casales sikeresen mutatkozott be a Gas Gas hivatalos csapatával. A fiatal vigói versenyző bekerült a legjobb ötbe, csak a négy favorit előzte meg. Casales 25 ponttal fejezte be a versenyt, miután mindegyik zónában nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A hatodik helyet Pere Borrelles szerezte meg, aki ezzel hozzájárult ahhoz, hogy végül a Gas Gas bizonyult a legjobban képviseltetett márkának az ibizai megmérettetésen: az első hat helyezettből három a gironai csapat színeiben versenyzett.

 

ADAM RAGA

 

„Nagyon elégedett vagyok az elért eredménnyel, mert úgy gondolom, hogy minden pillanatban esélyünk volt a győzelemre. Kár, hogy végül nem sikerült megszerezni. Toni (Bou) megcsúszott egyszer, akkor azt hittem, hogy összeszed valami pontot, de aztán túljutott a zónán. Nem sokon múlt! Az a fontos, hogy a csapat nagyon jól dolgozott, a motor tökéletesen működött, és jó úton haladunk.”

 

JORGE CASALES

 

„Nem számítottam rá, hogy ennyire elöl végzek, mert Moret és Borrelles is erős ellenfél volt. Minden tökéletesen működött, és végül csak egy pár hiba miatt végzett előttem Fajardo. Azt hiszem, hogy jó volt ez kezdésnek, és bár az első négy jóval előttem jár, talán a későbbiekben lesz alkalmam megküzdeni velük.”